Nép ellenes tevékenység fő része a Családok gyengítése.
Ezt elsősorban az édesapák vegzálásával és pusztításával végzik hivataljaink idegen- és prostituálódott megszállói. Nyílt és cinikus semmibe vétele az apai jognak, a gyermek jogának. Ez az általános stratégia, amikor a mindent lefedő, főleg pszichopatákból álló bűnszervezet megkaparint egy jól tejelő családi bajt. Nyájaskodó vetítéssel kialakítanak nagy bajt a kis bajból. Megakadályozzák a kibékülést és a békés válást is. Élvezettel pusztítanak a főleg nőkből álló bűntársak. Neki nem jött össze, ezért másnak sem legyen normális élete. Ép ember nincsen ilyenek között. Ráadásul ezek hadoválnak gyermek jogról, akik a legtöbbet kínozzák a gyermekeket, családokat.
Az apai szeretetet nem lehet kiölni soha. Szárnyakat és gyökereket ad utódainak. Ezt tudják a szülőnek alkalmatlan anyák is. Meg is tesznek mindent az apátlanítás érdekében pszichopata, taláros bűntársaikkal együtt. Határtalan rafinációval pusztítják az apákat géntolvaj női szövetségek.
Az erős nő nem agresszív ártatlanokkal, nem bérel fel pszichopata bérgyilkost férje likvidálására, hamis vádra, gyermekkínzásra. Az erős nem aljas, nem lop, nem hazudik, nem manipulál, állja a nyilvánosságot. Ő adni is képes, nem csupán kapni a szeretetet. Tud bocsánatot kérni, ha kell. Nem bántalmazza gyermekét, hanem magasba emeli. Nem birtokolja gyermekét, hanem kiszolgálja, kirepteti.
Apaként kemény idők járnak rám is. A negyed évszázada folyamatban lévő-, hazugság alapú-, pszichopata vezérlésű apátlanítás során mégis mindig előbukkan az igazság. Folyton lelepleződik minden elkövető Családom pusztításában. Nincs hivatalban senki itt, akit érdekelne az igaz, a cáfolhatatlan valóság. Hivataljaink megszállói a pszichopata ügyvédek csicskái, prostituálódott sérültek (állítólag Kroko látott egy kivételt!!!). Az épek ezt nem fogják a végtelenségig engedni, abban biztos vagyok. Felhívom a szintén pusztítás alatt álló apa társaimat a kapcsolat felvételre, hálózat építésre, minden bizonyíték archiválására! Ez soha el nem évülő, nép ellenes bűn. A családpusztítási bizniszen hatalmasat kaszálnak a legfelsőbb rendű kiválasztott nemileg csonkítottak és csicskáik, médiumaik. Világosan látható a pszichopata vezérlés ezen a területen is. Legyen részük sürgősen abban, amit főznek maguknak, amit okoznak az épeknek!
Az elidegenített gyermek….
PAS (Parental Alienation Syndrome – Szülői Elidegenítési Szindróma)
„Három részből tevődik össze a definíció, melynek minden egyes pontja nagyon lényeges és kritériuma a PAS diagnózis felállításának:
1) A Szülői Elidegenítési Szindróma egy olyan rendellenesség, mely elsődlegesen a gyermekelhelyezési vitákkal kapcsolatos környezetben jelenik meg. Az elsődleges megjelenése a gyermek általi befeketítési kampány a jó és szerető szülő irányába, melynek nincs bizonyítéka, igazolása, megokolása.
2) Abból a kombinációból ered, amely egyrészről a programozó (érzelmi manipulációt alkalmazó) szülő ráhatásából (indoktrinációjából) áll, másrészről a gyermek saját közreműködése a célszülő rágalmazásában.
3) Fontos kiemelni, hogy amikor valós szülői abúzus vagy elhanyagolás áll fenn és emiatt a gyermek ellenségessége kétségkívül igazolható, a Szülői Elidegenítési Szindróma koncepció nem alkalmazható.
Az elidegenítés során az egyik szülő érzelmi manipulációk sorát alkalmazza. Zsarolással, fenyegetéssel igyekszik a másik szülő ellen hangolni a gyermeket, mintegy teljesen alárendelve, kisajátítva őt. Nem ritka, hogy a cél érdekében az elidegenítő szülő hamis vádakkal illeti és büntető eljárás alá vonja a másik felet. A folyamat súlyos mentális hatásait, nyomait a gyermek viseli elsődlegesen, s ha az elidegenítő szülő sikerrel jár, mindenféle ok nélkül elfordul a másik szülőtől és értéktelennek, idegennek, akár veszélyesnek is tekinti őt. Az elidegenítéssel olyan negatív érzések is eluralkodhatnak a gyermekben, mint az önhibáztatás, düh és depresszió.
Az elidegenített gyermek gondolkodását kitöltik az elutasított szülő kritizálására és leértékelésére irányuló gondolatok, melyek nem igazolhatóak, és túlzók. A befeketítés litánia jellegű, “betanult, elismételt” minőségű olyan szókapcsolatok, melyet a gyermek szokásosan nem használ. A gyermek apró jelentőségű emlékekkel igazolja az elidegenedést, amelyek triviálisak és a legtöbb gyermek elfelejt. A gyermeket megkérdezve képtelen további kiváltó okot mondani. Az elidegenítő szülő támogatja a gyermeke elutasító viselkedését és vélekedését. A gyermek gyűlölete akkor a legintenzívebb, mikor az elidegenítő szülő, a gyermek és az elidegenített fél is jelen van. Ha a gyermek egyedül van az elidegenített szülővel, mutathat gyűlöletet, semlegességet, de (pozitív) érzelmeit is kifejezheti. Amikor kezdi magát jól érezni az elidegenített szülővel, hirtelen hűvössé válhat, visszahúzódik és ellenségeskedik, azt gondolván, hogy valami rosszat követett el. Az is előfordulhat, hogy azt kéri a szülőtől, hogy ne árulja el a másik szülőnek azt, hogy jól érezte magát. A gyermek ellenségessége – viselkedésében és beszédében – nagymértékben változhat attól függően, hogy mennyire van távol az elidegenítő szülőtől. A gyűlölködés kiterjedhet az elidegenített szülő tágabb környezetére, családjára is, melyet a gyermek még kevésbé tud megindokolni. Az elidegenítő szülő családja nem érintett az ilyen jellegű elutasításban. A gyermekből hiányzik az ambivalencia érzése, az elidegenített szülő “teljesen rossz”, az elidegenítő “teljesen jó” számára. A gyermek nem mutat bűnösségérzést az elutasított szülő érzései miatt. Attól fél, hogy elveszíti az elidegenítő szülő szeretetét.
A PAS szimptómái (tünetei) a gyermekben
1) Befeketítési hadjárat
2) Gyenge, komolytalan, abszurd racionalizációi a rosszallásnak
3) Az ambivalencia hiánya
4) A „független gondolkodó” jelensége
5) Az elidegenítő szülő visszaható (rejtett) támogatása a szülői konfliktusban
6) A bűnösségérzés hiánya az elidegenedett szülővel szembeni kegyetlenség és kihasználás miatt
7) „Kölcsönvett szövegkönyv” jelenléte
8) Az ellenségesség kiterjesztése az elidegenített szülő barátaira és/vagy családjára
Nem kell megjelennie minden szimptómának ahhoz, hogy a diagnózis kiadható lehessen. A szimptómák száma a konkrét esetben annak a függvénye, hogy az állapot mennyire súlyos mértékben áll fenn. 8 szimptóma megjelenése esetén súlyos, 3-6 szimptóma esetén közepes, 3 szimptóma esetén enyhe formájú elidegenülésről beszélünk.
A gyermekeknek mindkét szülőjére szüksége van. Abúzusnak tekinthető, amikor az egyik szülő megpróbálja meggátolni a kapcsolatot a másik, tipikusan különélő szülővel. Ez bűncselekménynek minősül.
Abban az esetben, ha az egyik szülő a másiktól el akarja idegeníteni a gyermeket, ezzel a szülői alkalmatlanságát bizonyítja a szülői szerep vonatkozásában. Ez a gyermek érdekét súlyosan sérti, a fejlődését veszélyezteti, adott esetben az ilyen szülői magatartás a gyermekelhelyezés megváltoztatásához is vezethet.”
A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben felnevelni és szabadságban kiröptetni.
Ki a gazdag és ki a szegény? Nincs fontosabb a Családnál.
Bölcs bölcsisek:
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.
Mikor hazafelé tartottak, az apa megkérdezte fiát:
„– Nos, mit gondolsz erről az útról? Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?”
– „Igen” – felelte a fiú.
– „És mit láttál meg mindebből?”
– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy nagy tó partján laknak.
– A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak.
– A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát.
– Mi megvásároljuk az élelmet, nekik van sajátjuk a kertben.
És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.
Honunk-, intézményeink megszállói rendszer szinten pusztítják az ép családokat. Neki nem volt: másnak se legyen. A legveszélyesebb elmeállapotúak bűnszervezetéről beszélek.
Tiszteletem a tettre kész Családapáknak! Halad a Családfők jogos és kötelező védelme érdekében végzett munka. Kezd előbújni lényegi igazság is. Erősödjünk szövetségben! Tőletek óvatosabbak lettek a családpusztítók, taláros bűnözők. Gyógyulásukat még nem érzékelni, de már kevesebb nyomot hagynak maguk után, mint félévvel korábban. Fedettebben folytatják a pusztítást. Ennek megfelelően minden eszköz jogszerűen használható a leleplezésük érdekében. Talármaskarába bújva, álnéven, rejtett kamerával, bűnszervezetben támadnak az ártatlanokra, kisgyermekekre. Bűntetteik nem évülnek el. Leleplezésük, rabosításuk csak késleltethető. Az ügyészi-, bírói-, rendőri-, igazság ügyi szakértői- és gyámhivatali szervezett bűnözés először ütközik komoly akadályba. Bűntetteik dokumentálását már kevésbé tudják megakadályozni. Tudják, hogy a globális hátterük elenyészett. Intenzív mimikrizésbe kezdtek, mélyen hallgatnak, de nem hagynak fel bűntetteikkel. 20 éves leleplezői praxisom alatt először tapasztalom, hogy visszább vesznek a nyílt talárterrorból.
2015. 11. 16 Toma Imre Sárvár
Tisztelet és védelem kell a magyar leleplezőknek IS! Normálisan nem támadható semmilyen váddal az a személy, aki egy államinak hazudott bántalmazást kezd el leleplezni. Archiválandó, hogy ennek ellenére mégis kik vállalnak bűnrészességet a leleplező vegzálásában, az ellene folytatott államilag szervezett „társas bántalmazásban”! A legelterjedtebb és legsúlyosabb bűntettek precíz elemzése, leírása megindult, már nem állítható meg a leleplezésük.
Szülőnek alkalmatlan az az ember, aki egy gyermeket nyílt, vagy rejtett módon arra motivál, kényszerít, ösztönöz, hogy az valamelyik szülőjével a kapcsolatát kevésbé tartsa, kevésbé ápolja, fejlessze.
A közelgő apák napi ünnep alkalmából álljon itt pár idézet Édesapákról:
Apámtól kaptam a legnagyobb ajándékot, amit csak egy ember adhat a másiknak – azt, hogy hitt bennem.
Az apák nem csak néhanapján szeretik a gyereküket. Ez a szeretet végtelen és örökké tart.
Gyermeket nemzeni bármelyik férfi tud – de csak az igazán épekből lesznek igazi Édesapák.
Egy gyermek semmire sem vágyik jobban, mint az apukája biztonságára, nyugodt szeretetére.
Apám nem mondta meg, hogyan éljek. Csak élt, és hagyta, hogy figyeljem, miként csinálja.
Az apaság életem legfontosabb szerepe. Ha ebben elbukom, elbuktam mindent.
Hiszem, hogy az, amilyen ember végül válik belőlünk, attól függ, mit tanulunk az Édesapai példamutatásból.”
Apám volt az, aki megtanított az önbecsülésre. Azt mondogatta, hogy a szépségem különleges, és hogy én vagyok élete legnagyobb kincse.”
Mariann Napfényes Fonalka(link is external) Engem édesapám nevelt fel, mert édesanyám kiskoromban meghalt. Minden szeretetem, tiszteletem az övé ahogy törődött velem, bánt velem és tanított engem. Életem legfontosabb dolgait mind tőle tanultam!!!! Sajnos már régen nincs közöttünk, de rengeteget emlegetem ma is és tanítom a gyerekeimnek mindazt amit ő tanított nekem!!!!
Végigkisér életemben egy apámtól kapott mondás. Minden élethelyzetben beigazolódott. Hosszú évekig szerencsém volt olyan közegben élni, ahol nem kellett szembesülnöm vele. Nyitott, elfogadó, intelligens, udvarias és vitaképes kollégák, tanárok, ismerősök vettek körül. Akikkel lehetett fejlődni, erőt, energiát megosztani, együtt gondolkodni. Felemelő élmény.
Ha kilépsz a nagyobb nyilvánosságra és megosztod a gondolataidat, érdekes/furcsa, vagy szokatlan információidat, készülj fel. Nagy szükséged lesz a belső tartásra, hitedre, meggyőződésedre, mert gyorsabban jön, mint gondolnád, hogy rádöntik a mocskot. Nem azok, akikkel építő vitát lehet folytatni. Nem is azok, akik meghallgatnak, mégis más véleményen vannak, vagy akikkel el tudsz hülyéskedni/viccelődni ezeken. És azok se, akik nem értenek, de érzik hogy „itt valami igazság, vagy szépség lehet”. Mert valahogy jó érzés. Jó az energia.
Az apámtól tanult mondás, amivel óvni akart engem, az ő fogalmazásában:
„A középszerű ember lenézi azt, amit nem ér fel ésszel.”
Hozzáteszem, a „középszerű karakterű” ember, sőt a jellemtelen. Aki úgy érzi joga van megtaposni, sárbahúzni azokat, akik másként látják a világot, másként élik meg, mint ő. Számukra nincs más „klub” csak az övék, minden más „szekta”. Rajtuk kívül mindenki laposföldező, meg összeesküvéselméletező, meg reptilező. És az ő egyéni meggyőződésüket mindenki másnak osztani KELL. Ami elrettentő.
Mert ha picit megkapirgálod a felszínt, nulla lelki fejlődést, nulla spiritualitást, nulla fantáziát/képzelő/teremtőerőt látsz. Nem vonzó, nem karizmatikus. Üres, unalmas. Kizárólag visszamondott, másoktól átvett tudás és az azokhoz való megszállott ragaszkodás.
Hirtelen idekívánkozik egy másik mondás is: „Az intelligencia legfelsőbb foka az intuíció”.
A szülői tekintély aláaknázásának rejtelmei avagy a szülői elidegenítés (PAS)
2017.07.18 Időben kell kezdeni… A szakemberek valamiért csak azokra az esetekre fókuszálnak, melyek a válások után fordulnak elő. Pedig ez a jelenség sok esetben nem a válás után jelenik meg először. De vajon milyen ember él az elidegenítés eszközével? És miért?Az elidegenítés fő okaként két ellentétes eset figyelhető meg. Az egyikben a gyermek kisajátítása a cél, bosszúállás… A másik esetben nem kisajátításról van szó, hanem a gyermek testi-lelki fejlődésének védelméről. Sajnos a két esetben ugyanazt a gyakorlatot alkalmazzák, ami mindent szolgál, kivéve a gyermek érdekét.Az első esetben a gyermek az őt kisajátítónak egy eszközt jelent. A vélt és valós sérelmek megtorlására használja fel a helyzeti előnyét, amennyiben a gyermek nála van elhelyezve. Ha valaki a gyermekét képes eszközként felhasználni, annak vajon eszébe jut-e, hogy a gyermek egy érző lélek, aki nem a szülők tulajdona? A válás nehéz a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. Amennyiben a gyermek/gyermekek bevonódnak a szülők konfliktusába, a helyzet csak fokozódik. Több írást is lehet találni arról, hogy minél kisebb a gyermek, máshogyan érzékeli a környezetét, olyan változásokat is képes észrevenni a szülei kapcsolatában, amikkel a szülők maguk sincsenek az elején tisztában. Amikor a gyermek megszületik a családba, bizony két szülőhöz érkezett, így mindkettejüket szereti és ragaszkodik hozzájuk. Természetesen ez ennek ellenére nem ad arra okot, hogy a szülők ne válhassanak el. Számtalan eset van arra is, hogy csak a gyerek miatt maradnak együtt, boldogtalanul, örömtelenül élve életüket. Lehet színlelni a gyermek előtt, de felesleges… Így a gyermeküket szerető szülőknek egy választásuk marad, úgy tovább lépni, hogy nem kigyót-békát dobálnak volt párjukra, hanem tiszteletben tartják a másik félt, illetve maximálisan segítik a gyermekeket az új helyzet elfogadásában. Ugye az ilyen hozzáállásba nem fér bele a szülői elidegenítés eszköze?
Azok – a magukat felnőttnek tartó – szülők, akik megengedik maguknak a gyermek kisajátítását, személyiségükben még nem kiforrott, felelős emberek. Jézus azt tanította, „ne tégy mással olyat, amit nem szeretnéd, hogy veled tegyenek”. Vajon elgondolkodik ezen a kisajátító és manipuláló szülő? Aki a manipulálást választja megoldásként, az a hatalmát akarja bebiztosítani. Miért fontos nekünk, embereknek, hogy a hatalmat birtokoljuk? Miért nem az elfogadás, a tisztelet, a szeretet vezérel bennünket?
Az, aki a hatalmához, a másik ember irányításához ragaszkodik, valójában gyenge belülről, azt hiszi, hogy ezzel a kompenzációval majd erős lesz… azonban nem lesz az. Játszmák tömkelegébe bonyolódik, de nem lesz erősebb. A legszomorúbb, hogy a törvényeink, a hatóságok működése, az igazságügyi szakértők (tisztelet a kivételnek) mind áldásukat adják a manipuláló szülő játszmáira, segítik.
Így fordulhat elő, hogy nem tudják kiszűrni, hogy kivel és milyen esettel állnak szemben. Mintahogy azt sem ismerik fel, hogy a bántalmazásnak hány és hány módja van. A lelki terrortól egészen az életet kioltó cselekedetig. Az, aki a gyermeket elidegeníti a másik szülőtől, aki módszeresen aláaknázza a másik szülő tekintélyét a gyermek előtt, a bántalmazás egyik formáját követi el.
Ne szépítsük a dolgokat, ezen cselekedetek már megjelennek az életközösség fennállása alatt. Ugye senki sem gondolja azt, hogy ezt szeretetből lehet tenni? Induljunk ki abból, hogy a gyermek erkölcsi fejlődése alakulóban van. Egy kisgyermek mit fog ilyen helyzetben megtanulni? Apu és anyu nem egyenlőek. Mindenki ismeri a hisztis gyermeket, aki végül is a saját határait feszegeti, meddig mehetek el, hogy az akaratomat elérjem? Az a szülő, aki a gyermek anyját vagy apját módszeresen lejáratja, pontosan ugyanazt teszi, mint a hisztiző gyerek, a határait feszegeti. Az a fél, aki a lejáratást elszenvedi, nyilván nincs tisztában saját értékeivel, vagyis az önértékelése szintén gyenge, lehet konfliktuskerülő, és a békesség miatt bele megy a játszmába. Ez a játszma meg sehova se fog vezetni, egy zsákutca. A megoldás, felismerni a helyzet lényegét és kiszállni belőle. A játszmát elindító nem akar ebből természetesen kiszállni, hiszen ebből nyeri az energiáját (energiavámpír). Aki ki akar szállni, sincs könnyű helyzetben, hiszen folyamatosan szembesülni fog azzal, hogy a másik fél újra és újra provokálni fogja, hogy játsszon tovább. Nagyon erősnek kell lenni a játszma feladásában. Tekintettel arra, hogy az ilyen személy önképe szintén gyenge, könnyen feladhatja elhatározását e téren. Pedig amint véghez képes vinni a kiszállást a játékból, bebizonyítja magának, hogy milyen erős!
A játszmát elhagyó személy a másik fél számára elviselhetetlen dolgot vitt véghez, ezt nem hagyhatja annyiban… Ehhez az új helyzethez nyújt a gyermekelhelyezés és a vagyon megosztása egy újabb lehetőséget a játszmák folytatásához. És ez már a törvények, hivatalok, szakemberek sora áldásával történik. A felek a válás idejére rengeteg valós és vélt sérelem batyuval rendelkeznek. Az ritkán megy, hogy ha nem tudjuk tovább emelni egymást, én elengedem a kezed, te az enyémet, éljünk tovább boldogan, a gyermekünknek pedig lehetővé tesszük, hogy anyuval és apuval az igénye szerint legyen kapcsolata, mert erre van szüksége, hogy megtanulja, szabadon szeretheti a szüleit. Ma ezzel szemben milyen lehetetlen és romboló helyzetet teremtenek a szülők, amikor elvárják a gyermektől, hogy ne szeresse az éppen távol lévőt. Ez az elvárás megfogalmazódhat a gyermeket nevelő, és a csak kapcsolattartással rendelkező szülő esetében is, az már csak hab a tortán, ha mindkét fél ezt teszi…
Miért gondolják magukat felnőttnek tartó emberek, hogy a válás után a volt párjukat gyűlÖLni és ellehetetleníteni szükséges. Boldogabbak lesznek tőle? Mit tanítanak ezen viselkedésükkel az utód generációknak? Persze ilyenkor sosem számolnak azzal a következménnyel, hogy bizony ezen viselkedésük a gyermeküktől többet vesz el, mint amit ad. Ráadásul előbb vagy utóbb a megvezetett gyermek/gyermekek éppen úgy ellenük is fognak fordulni, hiszen sem a szerETET-re, sem a tiszteletre nem lehet így megtanítani őket. A gyermek nem más mint egy család, egy ország jövője. MILYEN JÖVŐT NEVELÜNK? A felnőtt attól felnőtt, hogy vállalja a cselekedeteiért a felelősséget, hogy az önnön hibáiért nem mindenki mást tesz felelőssé. Nem szégyen beismerni, hogy hibáztunk mi is, egy kapcsolatot nem tud kizárólag egy ember tönkre tenni… Előre mutatni pedig csak a hibáink, jellembeli hiányosságaink feltárásával, és korrigálásával lehet.
„Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe.
Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt.
Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.
Minden alkalommal amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán,
leöntötték a többieket hideg vízzel.
Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mer indulni a létrán,
azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hidegzuhany az égből.
Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán.
Banán ide, banán oda…
Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra.
Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hideg zuhanyt.
Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.
Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt.
Elindult a létrán és rögtön kapott is érte…
Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.
A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.
Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.
Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.
Mégsem másznak fel érte.
Miért?
Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:
Nem tudom.
Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.
Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.
Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.
Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?
Ki mondta azt hogy ez így jó?
Ki döntötte el?
Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…
Jobb, szebb? Nem tudjuk.
Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.
Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a „törvényt”…
És még mindig ülünk a létra alatt…
Csak ülünk egy létra alatt.”
One thought on “Igazi Apák”