Stockholm-szindróma
Közvetlen összefüggés a pszichopata bántalmazás és a Stockholm-szindróma között. A jelen magyar helyzet példa erre.
A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez józan ésszel fel nem fogható, hiszen gyűlölniük kellene őket. Általában ez a helyes reakció; azonban ilyenkor nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok vegzálás mellett a rab figyelmet, néha előforduló felületes kedvességet tapasztal rabtartója részéről. Bár teljesen ki van szolgáltatva, mégis a remény rabjaként apróságokból arra a hamis következtetésre jut – vagy akarja juttatni magát, hogy önmagát alávetve, türelmesen elkerülheti a konfrontációt, sőt, bűntudatot kezd érezni azért, hogy a helyzetért ő a felelős.
1973-ban Stockholmban két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. A 131 órán át tartó összezártság különös hatással volt a túszokra: annyira megkedvelték fogva tartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a rablók jogi védelmének költségeire. A Stockholm-szindróma történettel kapcsolatban sok álhír keletkezett, a legelterjedtebb, miszerint egy volt túsz később el is jegyezte magát az egyik bűnözővel.
Előfordul, hogy a fenyegetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő túszok, ha egy cseppnyi kedvességet, törődést kapnak támadóiktól, akkor elutasítás helyett empátiával fordulnak feléjük és védeni kezdik őket. Ezt a jelenséget nevezzük Stockholm-szindrómának, mely nem csak bűnözők és áldozataik közt alakulhat ki, de zsarnok szülő és bántalmazott családtagok, valamint börtönőrök és rabok között is. Amerikai adatok szerint az áldozatok 27%-a érez a szindrómához hasonló tüneteket fogva tartása alatt.
A Stockholm-szindróma magyarázata
Az ehhez hasonló, pszichésen megterhelő helyzetekben szokatlan lelki folyamatok zajlanak le. Ha a rettegésben tartott áldozat egy kis figyelmet, felületes kedvességet kap fogva tartójától, akkor elkezd reménykedni abban, hogy van esélye a menekülésre. A túlélés érdekében megpróbál mindenben megfelelni a fogva tartó elvárásainak, de ezt csak úgy tudja megtenni, ha belehelyezkedik a támadó szerepébe, az ő nézőpontjából vizsgálja a helyzetet. Az azonosulás olyan jól sikerülhet, hogy az áldozat megpróbálja felmenteni a felelősség alól a bűnözőt, és megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy tulajdonképpen ő egy jó emberrel áll szemben, akinek megvan az oka arra, hogy így viselkedik.
Extrém esetben a túsz úgy érezheti, hogy a támadó a körülmények áldozata és ő a viselkedésével megnehezíti ennek a jóravaló embernek a helyzetét, tehát megérdemli a büntetést. A lezajló lelki folyamatok következtében az áldozat gyűlöli az őt megmenteni szándékozó rendőrséget vagy családtagokat és megpróbál megakadályozni minden olyan kísérletet, ami a kimentésére irányul. A fogvatartott ilyenkor jobban ragaszkodik a rossz, de biztos helyzethez, mint az utána következő bizonytalansághoz. Ezeknek a kívülálló számára érthetetlen cselekedeteknek egyetlen mozgatórugója van: az áldozat megpróbál mindent megtenni, hogy túlélje az életére veszélyes helyzetet, így ösztönösen, tudattalanul úgy viselkedik, hogy a fogva tartója ne akarja elvenni az életét. Engedelmeskedik mindenben, támogatja az erőszaktevőt, keresi benne a jót, a szeretni valót, hálás neki minden napért, amit életben tölthet. Rettegésben tartott, gyakran bántalmazott nőknél figyelték meg, hogy felmentik a férjüket az erőszakos magatartás alól, és az utolsó pillanatig azt gondolják, hogy szerelmük erejével meg tudják oldani a problémát. Általánosságban jellemző, hogy az áldozatok megpróbálják hárítani a valódi problémát, azt gondolják, hogy csak álmodják az egészet, vagy csodával határos megmenekülésükről fantáziálnak. A szomorú valóság elől valami abszolút felesleges, de időigényes dologba menekülnek. Az áldozatoknak a szabadulás után nagy szüksége van támogató pszichoterápiás kezelésre valamint szerető családtagokra, hogy a megterhelő érzelmi helyzet után vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.